2016. május 20., péntek

Egy perc nyugalom




Nem tudom, kinél hogy van, de nálunk ritka olyan pillanat van amikor a gyerekek nyugodtan és csendben ülnek. Az ilyen pillanatokat mindenképpen meg kell örökíteni.

Ez a fotó egyébként is a kedvenceim között van, így mindenképpen a megscrappelés várt rá.
Egy kisebb kiránduláson fotóztam Fannit, a barátnőjét és a sógorom nevelt lányát.

Én csak úgy hívom a helyet, hogy a világ teteje, és a látvány a lányokat is magával ragadta.




Az oldalhoz a májusi Scrapfellow KitKlubot használtam.

Ági  virágaihoz vágtam Cameoval pár virágot, amit alájuk ragasztottam. 
Ez hozta magával a csipkét a fotó alá, amit kicsit kiemeltem pár fecnivel.
Ennél az oldalnál kötelezőnek éreztem a rétegzést, aminél a fecnik, és a csipke mellé használtam a kitklub csomagba tett selyempapírból. 
Még hiányzott valami, és már régóta ki akartam próbálni a rojtos papírt amit több scrapbook oldalon is láttam. 
Most itt volt az alkalom, és két színben is tettem a fotó alá.




Mostanában beleszerettem a sarkok díszítésébe, most itt alkalmaztam úgy, hogy a scrapbook papírt
keresztben csíkokra vágtam, három került két szemben álló sarokba, méghozzá kicsit megcsavarva azzal hogy a középső csíkon a papír hátoldala látszik.




A címfelirat az egyik PL kártyán jött velem szembe, ezt egyszerűen csak levágtam és felragasztottam.



Felhasznált termékek/Supplies
SF KitKlub - Nyugi



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése